Survival 02.

Apfel

„Flash from dream

thunder in distance

dawn wakes

song of birds

Sad memories

storm brought back

so happy

that I hear rain

whirr”

         Eddig is tudtam, hogy SmokeGlass City nem egy kedvenc turistalátványosság, de így, a Siklóban fekve nemcsak rondának, egyenesen hátborzongatónak találtam. Az épületeket mind gyönyörű, sőt, művészinek tetsző, törésálló füstüveg burkolat fedte, ami azt a látszatot keltette, hogy képes elnyelni fényt. Ami ezen a helyen, mondjuk meg, konkrétan lehetetlen lett volna, mivel az itt töltött egy hónap alatt egyszer sem láttam kisütni a Napot.

         És nem ez volt az első negatívum. Ha madártávlatból, vagy esetemben Siklóból letekintettünk az épületek árnyékába, láthatóvá vált a rengeteg mocsok, a vértől iszamós beton, hullák, körülöttük ványadt macskák és patkányok.

         A külső kerületben nincs főutca. Mindenhol sikátorok vékony erdeje a magas felhőkarcolók és betontömbök között. Mennyivel más a Centrumtól. Mennyire romlott. És valóságos.

         De ez mind csak a felszín, az emberi szemnek volt reális. Nekem, Született Őrzőnek ez csak egy kamu fátyol volt, amit ha akartam, oly könnyen szakíthattam ketté, mintha pók szőtte volna.

         Ködlátásra váltottam. Tükör sem kellett hozzá, hogy tudjam, a pupillámat elnyelte az íriszem. Mindenesetre ez a kis szépséghiba ellenében megért használnom a képességem.

         A Köd a színskála minden színében és pompájában tárult a szemem elé. Az eget ellepték a Hasadt viharmadarak, ami megmagyarázta legalább az időjárást. Tucatnyi Hasadt hemzsegett az utcákon és a vöröses színben pompázó felhők között, a Köd jóvoltából rejtve maradtak az emberi szemnek.

         Aktivizáltam a Sikló álcáját, majd testemet megdöntve leírtam egy íves kanyart a házak fölött, majd megfeszítve a hátam, emeltem egy kicsit a jármű orrán, hogy a Hasadtak felé szálljon. A Siklót olyan egyszerű volt irányítani, mint vitorláson szörfözni – csupán erős izmok, és szél helyett Lélekenergia kellett hozzá.

         A viharmadarak sandán néztek rám. Szétszórtan helyezkedtek el az égen, mindegyik megtartotta a távolságot. Az összes állati formájukban tartózkodtak, de az átlagos légi vadászoktól sokkal termetesebbek voltak, de emellett ezek a példányok annyira lefogytak, hogy kilátszott az összes bordájuk. Ez a tény meglepetést okozott, hiszen minden Hasadt könnyedén tud magáról gondoskodni, sőt, előnyükre válnak a képességeik is, ha esetleg ferde úton járnának. Ezek itt mégis éheznek, nem segítenek egymásnak, inkább egymást méregetik, mintha az járna a fejükben, mikor veszíti el a figyelmét az egyik, hogy aztán a másik felfalhassa.

         Közelebb szálltam az egyik hím sashoz. Rám bámult, csőrét kitátotta, és vijjogására villám cikázott át az égen. Egy helyben járattam a motort, mert volt egy szörnyű érzésem, hogy valami nagyon nem stimmel. A madár csapott egyet a szárnyával, majd fél perc múlva megismételte a mozdulatot. Fejét félrefordította, tekintete - sárga üveggolyó – éhesen tapadt az arcomra.

         A megoldás szinte belém robbant. Ellenőriztem több madáron is az elméletem, de kivétel nélkül ugyanazt találtam. Ezek az állatbőrbe bújt emberek ugyanis egyik szemben sem voltak jelen, csupán az állati és az éhség.

         Lehunytam a szemem, és érzéssel basszusoztam. Aztán kinyújtottam az elmém, és kapcsolatba a léptem Tharoth-tal.

Survival 01.

Volkolak

 „A pisztolyok meg a gumibotok semmit sem érnek a sötét oldallal szemben.” Meg Cabot

        

A fekete éjszakában felugatott egy géppisztoly, töltények süvítettek a nyomomban, és csapódtak bele a falba. Szerencsém volt, ez a lövész kezdő lehetett. Még jobban meggörnyedtem, és loholtam tovább úgy, hogy a gerincem szinte teljesen meghajlott. Besüvítettem egy közeli sikátorba, és bekapcsoltam a hőérzékelő szemüvegem. A világ neonos zöldbe borult.

         Előrántottam a két Berettát, kibiztosítottam mindkettőt. A tetőket fürkésztem – magas ormok a füstös levegőben. Megpillantok egy vörösen világító foltot. Szinte azonnal célzok és lövök. A hangtompítós fegyver megrándult, s az ember üvöltve zuhant nyolc emeletet.

         Szabály: Ha én látom Őket, Ők is látnak engem. A gyorsabb marad életben.

         Rohanok hangtalanul, az űzött vad, aki tudja, hogy vadásznak rá. Lépteim mögött felkeveredett a por és a száradt patkányürülék. A sarkon újabb vadász lesett rám. Elsütöm a fegyvert, és ő visszalőtt. A golyó egy hajszálnyira ment el a fejem fölött. Vér fröccsent a látóteremben.

         Visszatettem a tokba a használt Berettám és felmarkoltam a tetem fegyverét. Nagy kapacitású, ezüstgolyós, nem ismertem fel a gyártmányt. Zsebre vágtam a tárat, az üres fegyvert egy közeli konténerbe hajítottam. A rengeteg lerakódott mocsoktól nem is hallatszódott, mikor ért talajt.

         Egy újabb sarok, fordulat, sötét sikátor a végtelenbe. SmokeGlass City úgy volt fölépítve, hogy még a tervezői is eltévedtek benne térkép nélkül, akár egy labirintusban. Már pedig eddig egyetlen tekercset se rajzoltak róla.

         Jön egy beugró, ahova gyorsan belapultam, hogy egy kicsit megpihenjek. Kikattintottam a tárat, majd betöltöttem a hiányzó muníciót.

         Hirtelen valami zúgni kezdett a levegőben. Nekisimultam a falnak, hogy már a hátamba vájt a fal repedezett széle. Lazítottam a hátizmomon, nem hagyhattam, hogy kicsorduljon a vérem. Még az ilyen mocskos sikátorban is meglátszik az alvadt folyadék.

         Egy Sikló repült el felettem, méghozzá elég közel, hogy a hátszél nekipasszírozzon az épületnek. A lökettől elállt a lélegzetem, számban homok, és még ki tudja, mi került. Bele gondolni is rossz.

         Az eddigi rossz előérzet most hatalmas szirénázással újult ki. A hosszú, lapos gépezetről, avagy a Siklókról mindenképpen tudni kellett, hogy csak a belváros körzetében használták. Itt, a külvárosi csóró csavargóknak nemcsak azért nincs, mert garasuk sem volt rá, hanem mert ha volt is nekik, sajátos kivégzést kaptak ajándékul érte. Vagy a maffiától, vagy egy másik bűnözőtől, aki szintén olyan hülye, hogy egy ilyet tartott.

         Az, hogy ennek ellenére itt húzott el egy azt jelenti, hogy a démonok beújítottak egy újabb fegyvert ellenünk, a menekülők ellen. Most már a Siklóktól is tartanom kell, nem csak a gyalogos tagoktól, ami eléggé rossz hír. Basszus.

         Szívom a fogam, miközben újra futni kezdek. El kell jutnom Leon-hoz. Ez újabb adóságot jelentett, de nem tehettem mást, csak ő benne bízok.

         Lövés dörrent. Fölöttem. Rám.

         A hátamban hirtelen gyötrelemhullám emelkedett, nem bírtam elviselni, és elestem. A következő lövés a vállamat érte, mire felkiáltottam. A testemben megmoccant valami, éreztem, ahogy a farkas, a hasadt felem vonyított, szaggatta a testem, hogy muszáj volt vért köpnöm.

         Aztán a bőröm széthasadt, és piros posztóként beborított mindent a meleg hemoglobin, a fém íze a számban. Kínszenvedés és vörös az egész világ. A fájdalomküszöböm kiakadt, és elfeketült minden.

Borítóterv 2.

A második borító.
Az alap egy a deviantart-on talált kép, amit paint-ben egy kicsit felnagyítottam. A feliratokat szintén paint-ben csináltam, a sárga Red Book Corner embléma az első tervből lett kimásolva, az RBC jelzés egy kis változtatással (ismét Paint, PhotoShop) készült.

Szerintem ez a kép jobb lett, mint az előző, de örülnék más véleményének is!

Borítótervek 1.

Íme az első versenyző. (Nagyításért katt a képre!)

A cím és a farkasmintát alapvetően az első történet sémája alapján raktam össze. Paint-tel képszerkesztettem, ami eléggé kezdőknek való, és sok vele a pepecs munka, de próbálkozni lehet. A kép kontúrjait Jasc Paint Shop Pro 8-cal erősítettem meg, a nyolcszögletű keretet pedig World-del készítettem.

Az alul látható szöveg - Red Book Corner - az általam indított netes kiadó. Más könyvek szerkesztését, pdf-re való átkonvertálását  tehát elvállalom, de külön kérésre a mellékelt képen látható borítókat is csinálok.

(A kép jogait fenntartom!)