Haiku a naplementéről

Ezt még tegnap este 10 óra körül találtam ki (ebben az időszakban a legaktívabb az agyam). Zsibongtak a szavak a fejemben, tehát papírt ragadtam, és leírtam.

Először is: Mi az a haiku? - ebben a kérdésben a Wikipédia segítségét kérném:
"A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. (Az összecsengő sorvégek sokszor csak a fordítók leleményei.) A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

A haiku azonban nemcsak versforma, hanem műfaj is. Haiku formában íródnak a szenrjú-k (tréfás alkalmi versek), vagy a dzsiszei-k (halál előtti búcsúversek) is, ezek azonban nem tartoznak a haiku műfaj alá."

Naplemente

(írta: RIP)

A naplemente -

véres felkiáltás, a

nappal halála.

Csurgó horizont,

a Ködbe vájó szavak

kínlódva élnek.

Sötét figura

egy karcoló tetején,

leveti magát.

Vércsepp és beton -

egy ember távozik a 

Nappal karöltve.

Survival 03.

Volkolak

„A rosszfiúk nem mindig viselnek feketét, és az erdőben eltévedt kislány néha méltó ellenfele a nagy és elvetemült farkasnak.” Joanne Harris

         Tollak fergetege forgott körülöttem, vér ízét éreztem a számban, sikoly hasította a levegőt. Az ózon mérgező lehelete beletépett a bundámba, elektromos kisülések pattogtak a pofámban, miközben tovább téptem a madár húsát. Persze, amaz sem volt tétlen, csőrével mély árkokat vájt az oldalamban, de szinte nem is éreztem a fájdalmat, mindenemen az adrenalin és az állatias éhség uralkodott.

         Villám csapódott mellettem, a viharfelhők észveszejtő erővel gomolyogtak felettem, kitöréssel fenyegetett az idő. A szél felerősödött, elnyelte az áldozatom hangját.

         A fekete pokol eljött. Újabb villám csapódik az egyik házba, és megkezdődik a jégeső. Egy golflabda nagyságú darab a szemem között talált el, a kíntól el kellett engednem a megtépázott vacsorám. Az se tétovázna, de a szárnyából ömlött a vér, kivillant a csontja fehérje, és mozdulni se bírt.

         Mélyen morogtam, tetszett ez a fordulat. Feltápászkodom, de a bal mellső lábam megroggyan, és elesek. Felvonyítottam, de újra lábra álltam, bár eléggé remegve. A düh ellepi a pórusaimat, már nem érdekel semmi, csak a hús, a hús, hús, húshúshús…

         Egy villám csapott bele a földbe, a jeges szilánkokat megolvasztva cikáztak a szikrák, kellemetlenül megpörkölve a szőröm. Pára hullámzott elő a betonból, és fullasztó földi felhővé vált.

         Valami sötét árny repült el felettem, majd még egy hangtalanul. Az izmaim ösztönösen megfeszülnek ugrásra készen. A hátam mögött hirtelen zajt hallottam. Vicsorogva megfordultam, vigyázva a mellső lábamra, és felborzoltam a bundám, hogy még nagyobbnak tűnjek.

         Két hosszúlábú állt háromugrásnyira előttem, végtagjaikban tartva valami fenyegetően fénylő dolgot. A vérem belecsurgott a szemembe, így nem láttam kristálytisztán őket, de mintha az egyik magasabb lett volna, mint a másik. Rájuk hörögtem, és az összeesett madár felé hátráltam. Az én zsákmányom, az enyém, enyém, nem veheti el senki tőlem.

         A kisebbik égimeszelő átadja a fénylő valamit a nagyobbnak. Mondd valamit neki, aztán közelebb lép. Mit akar? Majdnem felrobbanok a várakozásban, de a magaslábú valami igazán meglepőt tesz.

         Leül.

         Bámultam rá. Ő visszabámult. Szelíden, és ártatlanul. A feje tetejéről aláhulló fekete szőrzetbe belekapott a vad szél, az arcába csapta az egész loboncot. Nem nyúlt utána, meg se moccan, csak nézett rám. Óvatosan a még mindig vérző madár felé fordítottam a fejem, aztán visszacsapott fülekkel rávicsorogtam a… még mindig csak magában ülő magashegyre. Morogtam egy sort, éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel.

         És ekkor megcsapott a veszély jelzése, felbőgött bennem, mint a halálán lévő szarvasmarha, adrenalin hullámot adva nekem. Az izmaim pattanásig feszültek, és én engedelmeskedtem az ősi parancsnak.

         Egy hajszállal utánam hasította át a levegőt a fém.

         Pofámmal megragadtam az égimeszelő mellső végtagját, mire a valami kiesett belőle. Vér öntötte el a számat, az a finom zamat, amit semmi más nem tud visszaadni. Szinte el se jutott a tudatomig, hogy nem hallottam semmilyen kiáltást, csak szorítottam a húst, a zsákmányom.

         Egy kis csípés a lapockáim közé, és villamosság rántotta hátra a gerincemet, és úgy éreztem, mindjárt szétroppanok. A roham végén megbénultan, fájdalom nélkül dőltem az oldalamra, és az állkapcsom ellenállás nélkül lecsattant a karról.  Kisült minden receptorom, mozdulni se bírtam.

         Hirtelen a bundám egyszerűen visszahúzódik a bőrömbe, a csontom és bőröm összezsugorodik, pofám egy emberi arccá változik.

         Az első emberi gondolatom: Miért nem fájok? Igen, ilyen nyelvtannal. Meglátok a fejem fölött egy nőt, kezében fegyver, de nem tudom hova tenni. A szavak a fejemben kuszák, nem értek semmit, csap tompa lüktetést érzek az oldalamban, de csak messziről. Néhány másodperc múlva elvesztem a látásom, nem hallok, a hangszálaim megbénultak.

Végül már a talajt se éreztem magam alatt. Repülök a sötétségben.

Survival 02.

Apfel

„Flash from dream

thunder in distance

dawn wakes

song of birds

Sad memories

storm brought back

so happy

that I hear rain

whirr”

         Eddig is tudtam, hogy SmokeGlass City nem egy kedvenc turistalátványosság, de így, a Siklóban fekve nemcsak rondának, egyenesen hátborzongatónak találtam. Az épületeket mind gyönyörű, sőt, művészinek tetsző, törésálló füstüveg burkolat fedte, ami azt a látszatot keltette, hogy képes elnyelni fényt. Ami ezen a helyen, mondjuk meg, konkrétan lehetetlen lett volna, mivel az itt töltött egy hónap alatt egyszer sem láttam kisütni a Napot.

         És nem ez volt az első negatívum. Ha madártávlatból, vagy esetemben Siklóból letekintettünk az épületek árnyékába, láthatóvá vált a rengeteg mocsok, a vértől iszamós beton, hullák, körülöttük ványadt macskák és patkányok.

         A külső kerületben nincs főutca. Mindenhol sikátorok vékony erdeje a magas felhőkarcolók és betontömbök között. Mennyivel más a Centrumtól. Mennyire romlott. És valóságos.

         De ez mind csak a felszín, az emberi szemnek volt reális. Nekem, Született Őrzőnek ez csak egy kamu fátyol volt, amit ha akartam, oly könnyen szakíthattam ketté, mintha pók szőtte volna.

         Ködlátásra váltottam. Tükör sem kellett hozzá, hogy tudjam, a pupillámat elnyelte az íriszem. Mindenesetre ez a kis szépséghiba ellenében megért használnom a képességem.

         A Köd a színskála minden színében és pompájában tárult a szemem elé. Az eget ellepték a Hasadt viharmadarak, ami megmagyarázta legalább az időjárást. Tucatnyi Hasadt hemzsegett az utcákon és a vöröses színben pompázó felhők között, a Köd jóvoltából rejtve maradtak az emberi szemnek.

         Aktivizáltam a Sikló álcáját, majd testemet megdöntve leírtam egy íves kanyart a házak fölött, majd megfeszítve a hátam, emeltem egy kicsit a jármű orrán, hogy a Hasadtak felé szálljon. A Siklót olyan egyszerű volt irányítani, mint vitorláson szörfözni – csupán erős izmok, és szél helyett Lélekenergia kellett hozzá.

         A viharmadarak sandán néztek rám. Szétszórtan helyezkedtek el az égen, mindegyik megtartotta a távolságot. Az összes állati formájukban tartózkodtak, de az átlagos légi vadászoktól sokkal termetesebbek voltak, de emellett ezek a példányok annyira lefogytak, hogy kilátszott az összes bordájuk. Ez a tény meglepetést okozott, hiszen minden Hasadt könnyedén tud magáról gondoskodni, sőt, előnyükre válnak a képességeik is, ha esetleg ferde úton járnának. Ezek itt mégis éheznek, nem segítenek egymásnak, inkább egymást méregetik, mintha az járna a fejükben, mikor veszíti el a figyelmét az egyik, hogy aztán a másik felfalhassa.

         Közelebb szálltam az egyik hím sashoz. Rám bámult, csőrét kitátotta, és vijjogására villám cikázott át az égen. Egy helyben járattam a motort, mert volt egy szörnyű érzésem, hogy valami nagyon nem stimmel. A madár csapott egyet a szárnyával, majd fél perc múlva megismételte a mozdulatot. Fejét félrefordította, tekintete - sárga üveggolyó – éhesen tapadt az arcomra.

         A megoldás szinte belém robbant. Ellenőriztem több madáron is az elméletem, de kivétel nélkül ugyanazt találtam. Ezek az állatbőrbe bújt emberek ugyanis egyik szemben sem voltak jelen, csupán az állati és az éhség.

         Lehunytam a szemem, és érzéssel basszusoztam. Aztán kinyújtottam az elmém, és kapcsolatba a léptem Tharoth-tal.

Survival 01.

Volkolak

 „A pisztolyok meg a gumibotok semmit sem érnek a sötét oldallal szemben.” Meg Cabot

        

A fekete éjszakában felugatott egy géppisztoly, töltények süvítettek a nyomomban, és csapódtak bele a falba. Szerencsém volt, ez a lövész kezdő lehetett. Még jobban meggörnyedtem, és loholtam tovább úgy, hogy a gerincem szinte teljesen meghajlott. Besüvítettem egy közeli sikátorba, és bekapcsoltam a hőérzékelő szemüvegem. A világ neonos zöldbe borult.

         Előrántottam a két Berettát, kibiztosítottam mindkettőt. A tetőket fürkésztem – magas ormok a füstös levegőben. Megpillantok egy vörösen világító foltot. Szinte azonnal célzok és lövök. A hangtompítós fegyver megrándult, s az ember üvöltve zuhant nyolc emeletet.

         Szabály: Ha én látom Őket, Ők is látnak engem. A gyorsabb marad életben.

         Rohanok hangtalanul, az űzött vad, aki tudja, hogy vadásznak rá. Lépteim mögött felkeveredett a por és a száradt patkányürülék. A sarkon újabb vadász lesett rám. Elsütöm a fegyvert, és ő visszalőtt. A golyó egy hajszálnyira ment el a fejem fölött. Vér fröccsent a látóteremben.

         Visszatettem a tokba a használt Berettám és felmarkoltam a tetem fegyverét. Nagy kapacitású, ezüstgolyós, nem ismertem fel a gyártmányt. Zsebre vágtam a tárat, az üres fegyvert egy közeli konténerbe hajítottam. A rengeteg lerakódott mocsoktól nem is hallatszódott, mikor ért talajt.

         Egy újabb sarok, fordulat, sötét sikátor a végtelenbe. SmokeGlass City úgy volt fölépítve, hogy még a tervezői is eltévedtek benne térkép nélkül, akár egy labirintusban. Már pedig eddig egyetlen tekercset se rajzoltak róla.

         Jön egy beugró, ahova gyorsan belapultam, hogy egy kicsit megpihenjek. Kikattintottam a tárat, majd betöltöttem a hiányzó muníciót.

         Hirtelen valami zúgni kezdett a levegőben. Nekisimultam a falnak, hogy már a hátamba vájt a fal repedezett széle. Lazítottam a hátizmomon, nem hagyhattam, hogy kicsorduljon a vérem. Még az ilyen mocskos sikátorban is meglátszik az alvadt folyadék.

         Egy Sikló repült el felettem, méghozzá elég közel, hogy a hátszél nekipasszírozzon az épületnek. A lökettől elállt a lélegzetem, számban homok, és még ki tudja, mi került. Bele gondolni is rossz.

         Az eddigi rossz előérzet most hatalmas szirénázással újult ki. A hosszú, lapos gépezetről, avagy a Siklókról mindenképpen tudni kellett, hogy csak a belváros körzetében használták. Itt, a külvárosi csóró csavargóknak nemcsak azért nincs, mert garasuk sem volt rá, hanem mert ha volt is nekik, sajátos kivégzést kaptak ajándékul érte. Vagy a maffiától, vagy egy másik bűnözőtől, aki szintén olyan hülye, hogy egy ilyet tartott.

         Az, hogy ennek ellenére itt húzott el egy azt jelenti, hogy a démonok beújítottak egy újabb fegyvert ellenünk, a menekülők ellen. Most már a Siklóktól is tartanom kell, nem csak a gyalogos tagoktól, ami eléggé rossz hír. Basszus.

         Szívom a fogam, miközben újra futni kezdek. El kell jutnom Leon-hoz. Ez újabb adóságot jelentett, de nem tehettem mást, csak ő benne bízok.

         Lövés dörrent. Fölöttem. Rám.

         A hátamban hirtelen gyötrelemhullám emelkedett, nem bírtam elviselni, és elestem. A következő lövés a vállamat érte, mire felkiáltottam. A testemben megmoccant valami, éreztem, ahogy a farkas, a hasadt felem vonyított, szaggatta a testem, hogy muszáj volt vért köpnöm.

         Aztán a bőröm széthasadt, és piros posztóként beborított mindent a meleg hemoglobin, a fém íze a számban. Kínszenvedés és vörös az egész világ. A fájdalomküszöböm kiakadt, és elfeketült minden.

Borítóterv 2.

A második borító.
Az alap egy a deviantart-on talált kép, amit paint-ben egy kicsit felnagyítottam. A feliratokat szintén paint-ben csináltam, a sárga Red Book Corner embléma az első tervből lett kimásolva, az RBC jelzés egy kis változtatással (ismét Paint, PhotoShop) készült.

Szerintem ez a kép jobb lett, mint az előző, de örülnék más véleményének is!

Borítótervek 1.

Íme az első versenyző. (Nagyításért katt a képre!)

A cím és a farkasmintát alapvetően az első történet sémája alapján raktam össze. Paint-tel képszerkesztettem, ami eléggé kezdőknek való, és sok vele a pepecs munka, de próbálkozni lehet. A kép kontúrjait Jasc Paint Shop Pro 8-cal erősítettem meg, a nyolcszögletű keretet pedig World-del készítettem.

Az alul látható szöveg - Red Book Corner - az általam indított netes kiadó. Más könyvek szerkesztését, pdf-re való átkonvertálását  tehát elvállalom, de külön kérésre a mellékelt képen látható borítókat is csinálok.

(A kép jogait fenntartom!)

Egy újabb kezdő író blogja

Soha nem értettem, minek kell bemutatkozó bejegyzés egy olyan blogra, ahol lényegében csak a saját műveim olvashatók. Hiszen a blog olvasója elméletileg a kikapcsolódás miatt szemez a posztokkal, nem azért, hogy olyan felesleges információkkal traktálják, mint az "üdvözlés". A mai blogosok számára ez a dolog már maradi. Úgyhogy én se fogom sokáig ezt húzni.
*torokköszörülés* Tehát...
Üdvözlet minden kedves ide tévedőnek, kicsiknek, nagyoknak!
A nevem Timi, de a blogon csak a "Rubintpikkely" felhasználónevem rövidítését fogom használni, ami ugyebár a R.I.P. Az elején kisebb előkészíteések lesznek láthatóak egy (vélhetőleg) sorozatom számára, minek neve 265-ös körzet. Műfaját tekintve fantasy, amit meghintek egy kis sci-fivel, romantikával és akcióval.
Néha lehet, hogy feltűnik egy-két sorozattól független (vagy függő) vers, novella vagy szösszenet.
Megköszönném, ha írnátok kisebb értékeléseket, vagy csak egyszerűen kommentelnétek, mert szeretnék visszajeltést kapni, milyen irányba menjen a történet, esetleg mit javítsak.

Egyéb: Mások műveit, próbálkozásait szívesen elolvasom és értékelem, ha elkülditek!
Hirdetéseket egy külön bejegyzéshez lehet írni (KUL-TÚ-RÁL-TAN!)

• A BEJEGYZÉST ITT TALÁLHATJÁTOK

Köszönöm, hogy benéztél! ☺