A
fekete éjszakában felugatott egy géppisztoly, töltények süvítettek a nyomomban,
és csapódtak bele a falba. Szerencsém volt, ez a lövész kezdő lehetett. Még
jobban meggörnyedtem, és loholtam tovább úgy, hogy a gerincem szinte teljesen
meghajlott. Besüvítettem egy közeli sikátorba, és bekapcsoltam a hőérzékelő
szemüvegem. A világ neonos zöldbe borult.
Előrántottam a két Berettát,
kibiztosítottam mindkettőt. A tetőket fürkésztem – magas ormok a füstös
levegőben. Megpillantok egy vörösen világító foltot. Szinte azonnal célzok és
lövök. A hangtompítós fegyver megrándult, s az ember üvöltve zuhant nyolc emeletet.
Szabály: Ha én látom Őket, Ők is látnak
engem. A gyorsabb marad életben.
Rohanok hangtalanul, az űzött vad, aki
tudja, hogy vadásznak rá. Lépteim mögött felkeveredett a por és a száradt
patkányürülék. A sarkon újabb vadász lesett rám. Elsütöm a fegyvert, és ő visszalőtt.
A golyó egy hajszálnyira ment el a fejem fölött. Vér fröccsent a látóteremben.
Visszatettem a tokba a használt Berettám
és felmarkoltam a tetem fegyverét. Nagy kapacitású, ezüstgolyós, nem ismertem
fel a gyártmányt. Zsebre vágtam a tárat, az üres fegyvert egy közeli konténerbe
hajítottam. A rengeteg lerakódott mocsoktól nem is hallatszódott, mikor ért
talajt.
Egy újabb sarok, fordulat, sötét
sikátor a végtelenbe. SmokeGlass City úgy volt fölépítve, hogy még a tervezői
is eltévedtek benne térkép nélkül, akár egy labirintusban. Már pedig eddig egyetlen
tekercset se rajzoltak róla.
Jön egy beugró, ahova gyorsan belapultam,
hogy egy kicsit megpihenjek. Kikattintottam a tárat, majd betöltöttem a hiányzó
muníciót.
Hirtelen valami zúgni kezdett a
levegőben. Nekisimultam a falnak, hogy már a hátamba vájt a fal repedezett
széle. Lazítottam a hátizmomon, nem hagyhattam, hogy kicsorduljon a vérem. Még
az ilyen mocskos sikátorban is meglátszik az alvadt folyadék.
Egy Sikló repült el felettem, méghozzá
elég közel, hogy a hátszél nekipasszírozzon az épületnek. A lökettől elállt a
lélegzetem, számban homok, és még ki tudja, mi került. Bele gondolni is rossz.
Az eddigi rossz előérzet most hatalmas
szirénázással újult ki. A hosszú, lapos gépezetről, avagy a Siklókról
mindenképpen tudni kellett, hogy csak a belváros körzetében használták. Itt, a
külvárosi csóró csavargóknak nemcsak azért nincs, mert garasuk sem volt rá,
hanem mert ha volt is nekik, sajátos kivégzést kaptak ajándékul érte. Vagy a
maffiától, vagy egy másik bűnözőtől, aki szintén olyan hülye, hogy egy ilyet
tartott.
Az, hogy ennek ellenére itt húzott el
egy azt jelenti, hogy a démonok beújítottak egy újabb fegyvert ellenünk, a
menekülők ellen. Most már a Siklóktól is tartanom kell, nem csak a gyalogos tagoktól,
ami eléggé rossz hír. Basszus.
Szívom a fogam, miközben újra futni
kezdek. El kell jutnom Leon-hoz. Ez újabb adóságot jelentett, de nem tehettem
mást, csak ő benne bízok.
Lövés dörrent. Fölöttem. Rám.
A hátamban hirtelen gyötrelemhullám
emelkedett, nem bírtam elviselni, és elestem. A következő lövés a vállamat érte,
mire felkiáltottam. A testemben megmoccant valami, éreztem, ahogy a farkas, a
hasadt felem vonyított, szaggatta a testem, hogy muszáj volt vért köpnöm.
Aztán a bőröm széthasadt, és piros
posztóként beborított mindent a meleg hemoglobin, a fém íze a számban.
Kínszenvedés és vörös az egész világ. A fájdalomküszöböm kiakadt, és elfeketült
minden.
Szia :D Nagyon szépen fogalmazol, és mint kezdő, nem igazán szeretnék beleszólni, hogy mit kéne jobban csinálni :D Talán egy dolgot, vagyis kettőt mondanék: az egyik az, hogy szerintem ne váltogasd a jelen és a múlt időt, habár csak egy-két helyen vettem észre, és vigyázz a szóismétlésre :D ennyi lenne a kritika része, de nagyon tetszik! Én se írok jól ezért fogadd meg a tanácsom, ha szeretnéd :D
VálaszTörlésSzia! ^.^ Legelőször is szeretném leszögezni, hogy nem vagy kezdő. Neeem, nem nyalizok, tényleg így gondolom. Olvastam egy pár (najó, szinte az összes) fanfic-edet, és imádom őket! :3
TörlésA kritikát pedig nagyon-nagyon köszönöm, főleg, hogy már egy teljes éve nem frissítettem a blogot. :/ Utólag visszaolvasva én is észrevettem ezeket a hibákat, tényleg elég nyilvánvalók. ^.^"
ezen kívül szólok, hogy vár rád nálam egy díj ^^
VálaszTörlés